Megfelezte Demeter Márta pénzbüntetését a bíróság
Demetert tavaly márciusban kötelezték 1,8 millió forint megfizetésére hivatali visszaélés miatt, ebből lett most 900 ezer.
Demetert tavaly márciusban kötelezték 1,8 millió forint megfizetésére hivatali visszaélés miatt, ebből lett most 900 ezer.
Az LMP-s Demeter Márta érdeklődött, de hiába, érdemi választ nem kapott.
A tárgyaláson csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indoklás zárt ülésen hangzik el.
Lassan itt az ötéves évfordulója a bűncselekménynek, de az ügy nem mozdult előre.
A döntés jogerős, a képviselő elleni büntetőper viszont folytatódik.
A Ripost illusztrálta a miniszterelnök egyik korábbi eszmefuttatását: a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül.
A képviselő az MSZP-ből pártolt át az LMP-hez.
Szoros a verseny a Budapest 6-os választókerületben, a Mérce volt főszerkesztője 21 százalékkal vezet a 17 százalékon álló Demeter Márta előtt.
A pedofilokat szigorúbb büntetéssel sújtó törvényjavaslat-csomag előterjesztői, Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella szerint az új intézkedések főleg az elrettentést szolgálnák, áldozatsegítésről csak ősztől lehetne elkezdeni beszélni. Az ellenzék képviselői a Kaleta-ügyet emlegették: szerintük ha nem derül ki a perui nagykövet botránya, meg sem születnek a mostani javaslatok.
Egyre izgalmasabb az előválasztás mezőnye a 6. számú választókerületben.
Szaso Mijalkovnak bírósági ítélete kihirdetése előtt veszett nyoma – akárcsak unokatestvérének, Nikola Gruevszkinek, aki aztán Budapesten bukkant fel újra.
A bíróság szerint védett adatokról is szó lesz az ülésen. Az LMP-s képviselőt hivatali visszaéléssel vádolják.
Az Arton Capital Hajós utcai irodájába 2017 áprilisában törtek be ismeretlenek.
Demeter Márta azt akarta megtudni, hogy vettünk-e ujgur kényszermunkásokkal gyártatott maszkokat, kapott egy semmire sem jó választ.
Emberkereskedelem, gyermekprostitúció, családon belüli erőszak - ezek láthatóbbak és kutathatóbbak, mint ami az internet sötét bugyraiban zajlik. Ennek ellenére elégtelen a gyermekek védelme ezektől, ha pedig maguk jelzik, hogy bántalmazták őket, a felnőttek sokszor nem hisznek nekik.
Érkezett kérdés a karanténba került emberek családtagtagjainak ellátásáról, arról, hogy hol léptek a koronavírusos iráni diákok Magyarországra, valamint arról is, hogy mi lesz most a közmunkaprogrammal.
Pénteken tartották az előkészítő ülést az LMP-s politikus ügyében. Hivatali visszaéléssel vádolják.
Az LMP képviselője ellen tavaly emeltek vádat. Jövő pénteken áll bíróság elé.
A képviselő feljelentést tesz az ügyben.
Az LMP-s képviselő megszólalt, miután vádat emeltek ellene hivatali visszaélés miatt. Szerinte a kormányt zavarják a közérdekű adatigénylési perek, amelyeket indítottak.